Fatolvajokat fogtak el a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei hivatásos vadászok jelzése alapján a hétvégén a Maroslelére vezető út közelében - tájékoztatta portálunkat dr. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányság sajtószóvivője.
A rendőrség ügyeletére szombaton délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy két személy több akácfát vágott ki motoros fűrésszel az út mellett magánterületen. A helyszínre érkező járőrök egy 29 és egy 27 éves hódmezővásárhelyi férfit igazoltattak, akiket a hivatásos vadászok a rendőrök kiérkezéséig visszatartottak. Előállításukat követően elmondták, hogy saját célra termelték ki a fát, azzal fűteni akartak. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást kezdeményezett ellenük.
A rendőrség társ- és civilszervezetekkel együttműködve visszatérően ellenőrzi a külterületi erdőket, fás területeket, illetve a fákat szállító járműveket, azonban az esetek többségében az állapítható meg, hogy az ellenőrzés alá vont személyek fagyűjtésre engedéllyel rendelkeznek.
Forrás:CSMRFK
Ideje: Február 08, hétfő, 13:28:44 Feltöltő: Martonosi János