
Sokáig volt kipp-kopp, amíg a Rózsaliget Kollégium egyik részében került kialakításra a Kipp-kopp Biztos Kezdet Gyerekház. Születésüktől fogva ötéves korukig várják a gyerekeket, szüleikkel együtt.Hangbejátszással
Az új kisteleki intézményben van egy nagyobb foglalkoztató, irodai helyiség, amely a szülőkkel való konzultációnak is helyet ad, illetve, mivel napi egy tízórait is kapnak majd az oda járó gyermekek, egy teakonyha is.
Az átadáson Nagy Sándor polgármester kiemelte: fontos, hogy ide bárki bejöhet játszani, játék közben kiderülhet, hogy esetleg van valami, amiben segíteni kell, akár logopédiai, pszichológiai vagy szociális területen. A másik fontos dolog, hogy a kollégium egyik szárnyában most megnyílt ez, itt van a pedagógiai szakszolgálat, valamint újabb gyermekek ellátására szolgáló intézmények kapnak itt új helyet.
Az új intézmény feladatairól Rácz Zoltánné Bukor Anita, a gyerekház szakmai vezetője elmondta: az új intézményben a gyermekek életkorának megfelelő pedagógiai munka folyik majd. Első sorban azoknak a gyermekeknek nyújt majd ellátást, akik szociális helyzetük miatt, vagy bármely más ok miatt nem vehetők fel bölcsődébe, vagy nem részesülnek egyéb ellátási formában. Őket szüleikkel együtt várják majd a nappali intézménybe, napi kötelezettség nélkül. Hozzátette: a környezet kialakításán túl eszközbeszerzésre is sor került, valamint a társintézményekkel való együttműködés indul meg.
Nagy Sándor a gyerekház jelentőségéről
Rácz Zoltánné Bukor Anita a gyerekház funkcióiról
|