 A dél-békési települések közül hárman is úgy döntöttek, vízügyekben önállósítják magukat.
Kaszaper január 1-jétől, Mezőkovácsháza és Végegyháza április 30-tól a maga ura.
— Településünk január 1-jétől kilépett a Békés Megyei Vízművek Zrt.-ből — mondta Csürhés István, Kaszaper polgármestere. A rendszer üzemeltetésére, a szolgáltatásra nem kellett új céget létrehozniuk. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú KASZAPER-ÉP Kft. feladatkörébe került a „vízügy”. A kft. ügyvezetője Molnár Jenőné.
— A vízdíjban azt az árat alkalmazzuk, amit a megyei vízmű is kínált 2010-re, viszont a szennyvízdíj olcsóbb lesz, méghozzá 24 forinttal, mint amennyit a zrt.-nek kellett volna fizetni idén — tájékoztatott a polgármester.
Csürhés István elmondta, azért döntöttek a kilépés mellett, mert szeretnék, ha a falu ivóvízrendszere hosszú távon a helyiek tulajdonában maradna. Attól is tartottak, hogy a regionális ivóvízrendszer fejlesztésével jelentősen drágulna a szolgáltatás díja, ami elviselhetetlen terhet róna a lakosságra. — A zrt. döntéseibe nem volt beleszólásunk. A mi szavazatunk a három nagyobb városé mellett nem számított. Hátrányban éreztük magunkat. Vagyis ez is az önállóság mellett szólt.
A polgármester elmondta, körülbelül fél-egy év alatt dől el, tudnak-e a díjakon tovább csökkenteni.
— Azzal is jól járnak a lakosok, hogy meghibásodás esetén azonnal érkezik a segítség, hiszen helyben működik a cég.
A kaszaperiekhez hasonlóan májustól Mezőkovácsháza és Végegyháza is önállósodik, utóbbiak közös kft. révén látják el a két település lakóit ivóvízzel és kezelik a szennyvizet.
A Békés Megyei Vízművek természetesen tiszteletben tartja az önkormányzatok döntését — nyilatkozta dr. Csák Gyula. A cég vezérigazgatója szerint az egyeztetések során az önkormányzatoknál tapasztalt forrás-, eszköz- és szakemberhiány azonban aggodalomra ad okot.
— Éppen ezért, amikor a települések arról érdeklődtek, hogy a jövőben ismét csatlakozhatnának-e a vízművek által üzemeltetett körhöz, azt válaszoltuk, hogy szigorú feltételek mellett nyitottak vagyunk a lehetőségre — hangsúlyozta. — Az ágazatban más irányú tendenciák jellemzőek, a vízművek is több településsel tárgyal a társasághoz történő csatlakozásukról.
Dr. Csák Gyula nyomatékosította, munkájuk során az elérhető legkorszerűbb megoldásokat alkalmazzák, folyamatosan fejlesztenek, amihez a szakmai és az anyagi háttér is rendelkezésre áll. A Békés Megyei Vízművek célja, hogy továbbra is 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cégként, s hamarosan az ágazat legjobb hazai vállalataként működjön, illetve ár-érték arányban a legjobbat nyújtsa fogyasztóinak.
Forrás: Beol.hu
|