
Még el sem kezdték építeni a szegedi Genomikai Innovációs Központot, amely élen járhatna a biotechnológiában. Az alapkövet egy éve letették, de a késlekedés miatt elúszhat az uniós támogatás.Fotónk illusztráció!
Bizonytalan a sorsa a szegedi Genomikai Innovációs Központ megépítésének, pedig az alapkövet tavaly márciusban már lerakták. A Szeviép Investment szerződött a beruházásra, amelyre a GIK Kft. uniós pályázaton egymilliárd forintot nyert, majd a kft.-ben többségi tulajdonra tett szert, ám a vételárat nem teljes mértékben egyenlítette ki az eladó Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Zrt.-nek. Pistrui László, a vásárló elismeri, hogy nem egyenlítette ki a számlát, de szerinte az eladó sem tartotta be a szerződésben foglaltakat. A Szeviép Investment vezetője szerint ugyanis ők egy olyan központ felépítését vállalták, amelynek 70 százalékának használatára már van jelentkező. Jelenleg a majdani központ 40 százalékos kihasználtságáról tudnak, így a beruházónak már nem éri meg a befektetés.
A befektetés megtérülése amúgy is bizonytalan, hiszen a kutatásokat is pályázatokból finanszírozzák. Ez a bizonytalanság 40 százalékos telítettség mellett a beruházónak nagy veszteséget jelenthetne, ha most megindítaná az építkezést. A beruházás elkészültének végső határideje 2012 decembere. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől és a Gazdasági Minisztériumtól szerettük volna megtudni, hogy mi történik az uniós forrásból elnyert egymilliárd forinttal, amennyiben meghiúsul a beruházás, de erre egyelőre nem kaptunk választ. Forrás: mr1.hu
|