Ma 2010. szeptember 10. péntek Nikolett, Hunor névnapja van.
Kereső (Ékezet nélkül)
Kultúra: Kinevezték dr. Koncz Józsefet a Csongrádi Rendőrkapitányság vezetőjének
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kinevezte a Csongrádi Rendőrkapitányság vezetőjének, az országos rendőrfőkapitány pedig ebből az alkalomból soron kívül rendőr őrnaggyá léptette elő dr. Koncz József eddigi megbízott kapitányságvezetőt.
A parancsok kihirdetésére ma délelőtt került sor ünnepélyes állománygyűlés keretében.
Dr. Koncz József Szegeden született 1971-ben, általános és középiskolai tanulmányit a megyeszékhelyen végezte.
Rendőri pályafutását 1992. május elsején kezdte meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Csongrádi Rendőrkapitányság állományában járőrként. Az ORFK rendőrtiszthelyettes-képző iskolát 1992-ben jeles eredménnyel végezte el. 1995. március elsejétől körzeti megbízottként teljesített szolgálatot.
A Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán 2003. februárjában diplomázott, és ezt követően került kinevezésre a Csanyteleki Rendőrőrs őrsparancsnok helyettesének. Különböző vezető beosztásokban közrendvédelmi területen is dolgozott, majd 2007. február elsejétől a Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője. 2009. december elsejétől megbízott kapitányságvezető.
Csongrád MRFK Sajtószolgálata
Ideje: Március 10, szerda, 09:58:49 Feltöltő: Piskor Csilla