A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Csongrád Megyei Közgyűléssel közösen rendhagyó bűnmegelőzési vándorkiállítást szervezett fiatalok számára.
Az „1másért - lépésről lépésre a biztonságért” címet viselő tárlat egyedülálló, hiszen nem „megmond, kijelent, felszólít és tilt”, hanem a humor eszköztárát is segítségül hívva, beszédes képekben gondolkodtatja el és ösztönzi a felvetett problémákra adandó válaszok megtalálására az érintetteket. A kiállításra kerülő tablók képi világának megteremtésében segítségünkre volt Németh György szegedi karikaturista, fotóművész.
A programsorozat nyitó rendezvényére szerdán került sor Csongrád városában a Batsányi János Gimnáziumban.
A kiállítás fővédnökei a kiskorúak helyzetének javítása iránt elkötelezett Sólyom Erzsébet, a köztársasági elnök felesége, és az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Bencze József r. altábornagy.
A tárlat anyaga minden Csongrád megyei középiskolába eljut majd szóróanyagainkkal, így a korosztály számára elkészített Bárka biztonsági kártyával és a kiállítás alapjául szolgáló grafikákat tartalmazó plakáttal együtt.