
A természettudományok, köztük pedig a kémia általában nem tartozik a diákok kedvencei közé, ám Vásárhelyen nagy az érdeklődés rá, ezt bizonyítja a ma délutáni Hevesy György Kémiai verseny területi döntője is.
Ez a verseny már nagy múltra tekint vissza, egészen az 1980-as évekig, de 1990-ben bevezették Csongrád megyében a háromfordulós levelező versenyt – mondta Szabóné Tanács Valéria, matematika és kémia tanár, a verseny szervezője.
Ezt a mai versenyt követi a megyei, majd az országos verseny, és a megyein a vásárhelyi diákok is kiemelkedően szoktak teljesíteni.
Ebben az évben is nagyon sikeres ez a verseny a megyében, a levelezőn közel 400 diák vett részt, ma délután pedig Szegeden két helyen, Makón, Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Csongrádon is nyíltak a borítékok.
A tanárnő kifejtette: azok a versenyzők, akik részt vesznek ezen a versenyen, tudásukat később is sokkal jobban tudják kamatoztatni.
A központi feladatlapban van elméleti és számítási, valamint környezetvédelemre ösztökélő feladat is.
Ma délután az összes vásárhelyi és a mártélyi általános iskolából is érkeztek 7. és 8. osztályos diákok, valamint a Szent István Általános Iskolában ezzel a versennyel egybekötve megnyitották a Varga Tamás Általános Iskola kiállítását, melyről később bővebben is beszámolunk.
Hamarosan eredményekkel és a résztvevők teljes névsorával!
Fekete Evelin
|