
A vártnál többen érkeztek az angol szépkiejtési versenyre, melyet 13. alkalommal rendeztek meg idén a Klauzál Gábor Általános Iskolában.
Nagy hagyománya van az angol szépkiejtési versenynek a Klauzál Gábor Általános Iskolában, melyet idén 13. alkalommal rendeztek meg – számolt be Dezső Zsuzsanna, szervező tanár, aki elmondta, hogy annak idején úgy gondoltuk, hogy elindítunk egy olyan versenyt, amit addig még máshol nem rendeztek. Nos, úgy néz ki, hogy a verseny iránti érdeklődés a mai napig nem csökkent, hiszen az előzetes jelentkezések alapján 50-en jelezték, hogy eljönnek – mondta el a szervező, majd hozzátette, hogy ez nagy öröm, hiszen már nagyon nehéz megmozgatni a mai fiatalokat.
Két korosztályban versenyeznek: az 5-6. osztályosok, valamint a 7-8. osztályosok. A versenyen egy kötelező és egy szabadon választott szöveget kellett a gyerekeknek felolvasni. A kétszer háromtagú zsűri a kiejtést figyeli, hogy minél inkább közelítsen az angol nyelvhez. Emiatt angol anyanyelvű zsűritag is értékeli a diákokat.
5-6.osztályosok korcsoportja
1. hely: Rakonczai Kitti - Németh László Ált. Isk. és Gimn., felkészítő tanár: Kókai Erika
2. hely: Hegyi Balázs - Szőnyi Benjámin Általános Iskola, felkészítő tanár: Kissné Konkoly Erika, Hegyiné Tóth Judit
3. hely: Faragó Virág - Bethlen Gábor Általános Iskola, Márkusné Jenei Erzsébet
4. hely: Berki Boglárka -Németh László Ált. Isk. és Gimn., felkészítő tanár:Kókai Erika
5. hely: Bajusz Virág - Németh László Ált. Isk. és Gimn., felkészítő tanár:Kókai Erika
7-8.osztályosok korcsoportja
1. hely: Berki Renáta -Németh László Ált. Isk. és Gimn., felkészítő tanár:Búza Imréné
2. hely: Sisák Tamás - Szent István Általános iskola, felkészítő tanár: Béresné Kotymán Erzsébet
3. hely: Nagy Lili - Liszt Ferenc Általános Iskola, felkészítő tanár: Magyar Andrea
4. hely: Komáromi Réka -Liszt Ferenc Általános Iskola, felkészítő tanár: Magyar Andrea
5. hely: Neparáczki Tamás - Varga Tamás Általános Iskola, felkészítő tanár: Csikós Erzsébet
|