Sport: Magyar fogathajtók eredményei a nagyvilágban
Július 30-án Zánkán rendezték meg a kettes fogatok B kategóriájának országos bajnoki fordulója első napját, mely egyben a felső dunántúli regionális fogathajtó bajnokság nyitófordulója is volt – tájékoztatta portálunkat Baranyai Antal.
Az eddigi eredmények nem okoztak meglepetést, ugyanis az esélyesek végeztek az élen a nyitónapon: 1. Bodor Márk, 2. Horváth Árpád, 3. Sólyom György. A küzdelem a maratonhajtással folytatódik a holnapi nap folyamán, ahol a második vonal vetélkedik a bajnoki pontokért.
Az eddigi időjárás zord volt és hűvös, mely a lovaknak jót tett ám a nézők számára már kevésbé gyakorolt ilyen pozitív hatást.
Eközben zajlik az egyesfogathajtó világbajnokság is Riesenbergben, ahol a magyar hajtók közül Nyúl Zoltán szerepelt a legjobban, de versenyben van még Nagy Tibor, Oszterták Kristóf, és Némedi István is.
A versenyen 5 kategóriában több, mint százhúsz hajtó méri össze erejét. A négyesfogathajtók közül, a németek szerepeltek a legjobban. A magyarok legeredményesebb versenyzője Dobrovicz József, a 14. helyről várja a folytatást.