
Sokféle elismerést és címet adtak át a XV. Baksi Falunapok nyitó attakján, kivéve a díszpolgári címet – nem véletlenül.
A Baks Községért emlékérmet és oklevelet Pinjung Emilné, Mihályné Tóth Margit és Jaksa Ferenc vehette át. A rendezvény megnyitó ünnepségén Búza Zsolt polgármester öt Legvirágosabb ház címet adott át: Tóth Mariann, Varga János, Korom László és Huszka tibor vehetett át oklevelet és egy-egy növényt, ezeken felül Kacsinta Tamás első helyezése mellé egy, a győzelmét tanúsító táblát is kapott, amit kifüggeszthet házára.
A jubileumi faluünnepp csúcspontja szombaton lesz, amikor a felépült Jézus Szíve Római Katolikus Templomot felszenteli Kiss-Rigó László megyés püspök. A község díszpolgári címét is azért nem adták át pénteken, mert azt idén a püspöknek szánták a képviselők, és annak átadására is szombaton kerül sor.
A templomhoz kapcsolódóan egy rajzpályázatot is hirdettek az iskolában, „Az én templomom” címmel. Az alsó tagozatos pályázók közül Dobos Flóra lett a harmadik, Balogh Sára a második, és Tóth Zsófia az első. A felső tagozatosak közül egy páros munkáért Herpai Hanna és Szemerédi Regina kapott ajándékot és oklevelet, az egyéni alkotók közül pedig Dunai Vanessza, Soós Nikolett és Nagy Miklós.
A két nap programjáról Fátyolné Ménesi Ildikó, a Faluház vezetője elmondta: fő szempont volt, hogy a civil szervezetek művészeti csoportjai minél szélesebb körben jussanak bemutatkozási lehetőséghez, illetve a vendégfellépőket tekintve minél több célközönségnek megfeleljenek.
Pénteken a megnyitó és átadások után gokartbemutatót nézhettek a baksiak, de sajnos a falu büszkeségei, Korom Eszter és Borda Ádám latin és standard táncbemutatója előtt a Faluház előterébe és teraszára szorult a közönség az eső miatt. A Faluház előterében egyébként kiállítás nyílt az iskolások templomrajzaiból.
|