
A Mezi Fesztivál első napján, július 30-án a Végletek, az Evanes, a Január 3 és a Salvus zenekarok szórakoztatták a résztvevőket. A fesztiválozók heavy metált, dallamos magyar és külföldi rockzenéket, valamint Evanescence feldolgozásokat is hallhattak.
Az első Mezi Fesztivált három jó barát rendezi: Gulyás István, Halász Melinda és Horváth Zoltán. A szervezők nem kevesebb mint tizenhárom zenekart hívtak meg a háromnapos rendezvényre, így mindenki válogathat a zenei ízlésének megfelelően.
A színpadot elsőként az 1999-ben alakult Végletek együttes vette birtokba. A zenei irányvonaluk a heavy metál mellett a '80-as évek kőkemény rockzenéjéhez hasonlítható. A banda legfontosabb célja az, hogy amit csinálnak, mindig örömmel töltse el őket.
A hódmezővásárhelyi együttest egy helyi csapat, az Evanes követte. Báthory Andrástól, a zenekar gitárosától megtudtuk, a banda több mint egy éve alakult és Evanescence feldolgozásokat játszanak, innen a név is. Ugyan a zenekar volt a „legfiatalabb” a többiek között, mégis nagy sikert arattak a fesztiválozók körében.
A fellépők sorából nem maradhatott ki a székkutasi Január 3 együttes sem. A zenekar a dallamos magyar rock zenét képviseli, jó néhány saját szerzeménnyel. Giay Attila 1997 óta, a megalakulástól a banda dobosa, elárulta, a kezdetekben a névvel nem igazán foglalkoztak, de a sokadik „mi a nevetek?” kérdést követően a megalakulásuk dátuma után: Január 3 lett a nevük. Giay Attila hangsúlyozta: „Minden egyes alkalommal próbáljuk átadni a közönségünknek azt az érzésvilágot, ami zenei és szöveg szinten megfog bennünket. Ez így lesz a mai este folyamán is, hozzuk a formánkat a tőlünk megszokott módon, szabadon.”A dobos a fesztivál zenei programjairól a következőket mondta: „Úgy gondolom, hogy akár a mai este folyamán, akár a fesztivál többi estéjén nívós produkciókat láthat az idelátogató közönség. Szinte mindegyik zenekart már volt szerencsém élőben hallani, és remélem, hogy minden szórakozni vágyó megtalálja a maga stílusát, zenéjét.”
A Január 3 koncertje alatt a Budapestről érkezett Salvus együttes is bemutatkozott Székkutason. A zenekar a rockzene egyik változatát képviseli, igazából egy rétegzene, melyben nagyon sikeresek – mondta Gulyás István szervező.
A szombati napon már a kultúra és a sport is szerepet kap, hiszen a fesztivál házigazdái július 31-én sportversenyekkel, hastánc bemutatóval, a Harmonika Klub dalcsokrával, a Nyugdíjas Klub darabjával, Pepi Bohóc műsorával és vásári bábjátékkal is várják az odalátogatókat. Az estét a Művelődési Házban a Székkutasi Színkör színi előadása, majd a Vezérlő Útjaink rockopera, míg a nagyszínpadon egy meglepetés duett, a Hardware, a Szabad Európa Rádió, a Szekció és a Jump Rock Band zenekarok koncertjei zárják. A vasárnapi nap is széles tárházzal fogadja a vendégeket. Olasz Mónika
|