Hivatalos: Látványos előzetessel lepleztél le, hogy júliusban fut be a legendás kalózos Assassin’s Creed felújítása

Az Assassin’s Creed-széria egyik legnépszerűbb epizódja, a tizenhárom éves Black Flag hamarosan modern köntösben tér vissza a képernyőkre. A Ubisoft hivatalosan is leleplezte a Resynced alcímet viselő remake-et, amely július 9-én érkezik PC-re és a legújabb generációs konzolokra. A fejlesztést a Ubisoft Singapore csapata vezeti az eredeti alkotók közreműködésével, a látványvilágért pedig a legfrissebb Anvil Engine felel. Bár a technológiai alapok megújultak, a fejlesztők hangsúlyozták, hogy a játék hű marad a 2013-as klasszikus történetközpontú szellemiségéhez, így a rajongók ugyanazt a hamisítatlan karibi kalózhangulatot kapják meg, amely egykoron világsikerré tette Edward Kenway történetét.

A megújult változat egyik legfontosabb módosítása a harcrendszert érinti: az újabb részek RPG-mechanikái helyett egy ritmikusabb, hárításokra építő vívási szisztémát kapunk. Emellett a lopakodás is sokat fejlődött, hiszen végre elérhetővé válik a manuális guggolás és az osonás lehetősége. A nosztalgia jegyében a fejlesztők megtartották az eredeti zenéket és a közkedvelt kalózdalokat is, sőt, a főhős hangjaként ismét Matt Ryant hallhatjuk majd. A karakterfejlődés rendszere változatlan marad, elkerülve a túlzott „szerepjátékosítást”, így a Resynced tökéletes egyensúlyt ígér a modern technikai megoldások és a klasszikus játékmenet között a júliusi premierkor.

Kép: Ubisoft