Tekvondó-Eb – Márton Luana ezüstérmes
Márton Luana a 67 kilósok mezőnyében döntőbe jutott, de ott alulmaradt görög riválisával szemben a németországi tekvondó-Európa-bajnokságon, így ezüstéremmel zárt.
Az UTE 20 éves magyar versenyzője a müncheni Eb nyitónapját küzdelmi kategóriájában mint második kiemelt erőnyerőként kezdte, majd csupa 2-0-s győzelmet aratva jutott túl luxemburgi, francia, az elődöntőben pedig montenegrói vetélytársán.
A háromszoros világbajnok Márton lány a döntőben a görög Sztiliani Marentakival került szembe, akivel már nem bírt.
A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint gyors rúgásváltás után inkább csak kóstolgatták egymást, majd 4-4-ről Marentaki el tudott lépni annyira, hogy Luana ezt már nem tudta ledolgozni az első menetben. A második két perc elejét a görög kapta el jobban (2-6), és innen remekül védekezve és kontrázva őrizte az előnyét, s nyert 2-0-ra.
A családjával Madridban élő és készülő Márton Luana mostani Európa-bajnoki ezüstérme előtt 2023-ban felnőtt világbajnok lett, tavaly pedig egyfelől megvédte címét, másfelől a nőknek kiírt külön vébén is diadalmaskodott súlycsoportjában. Ikertestvére, Viviana, aki Párizsban olimpiai aranyérmes volt, 2025-ben pedig világbajnok kategóriájában, kedden versenyez a müncheni Eb-n.
A kontinensviadal hétfői nyitónapján fellépett magyarok közül Salim Kamilah Európa-bajnok lett 46 kilogrammban, a 68 kilós Józsa Levente ötödikként végzett, míg a plusz 87 kilóban indult Bailey Kelen első meccsén alulmaradt, így korai búcsúra kényszerült.
Forrás és kép: MTI
