Hivatalosan is bejelentették az Alien: Isolation 2
Az Alien franchise nemcsak a filmvásznon éli reneszánszát, de a hulláma videojátékokat is elérte. A sci-fi horror műfajának egyik legmeghatározóbb mérföldköve kétségkívül a Creative Assembly által fejlesztett, 2014-es Alien: Isolation volt, amely hibátlanul ültette át az első mozi indusztriális borzalmát és fojtogató atmoszféráját.
A rajongók legnagyobb örömére a korábbi utalások után a Summer Game Fest 2026 rendezvényen egy hátborzongató előzetes kíséretében hivatalosan is leleplezték a folytatást. Az Alien: Isolation 2 ráadásul már kívánságlistára is tehető PC-n, PlayStation 5-ön, Xbox Series X/S-en és a készülő Nintendo Switch 2-n.
A hivatalos részletek szerint a jól ismert, könyörtelen xenomorf elöli menekülés ezúttal egy teljesen új főhőssel és vadonatúj környezetben folytatódik. Az űr sötétje helyett a Weyland-Yutani vállalat Kurosaki nevű kutatóállomásán kell túlélnünk, amely egy viharok tépázta, barátságtalan bolygó felszínén található. Ez a kietlen, viharos kolóniavilág közvetlenül az első két kultikus mozifilm ikonikus helyszíneit idézi meg.
A fejlesztők ígérete szerint a külső és belső tereket ötvöző környezet minden eddiginél kegyetlenebb lesz, a vadászó idegen pedig még intelligensebbé válik, így a macska-egér játékban csak a folyamatos improvizáció és az új eszközök menthetik meg az életünket.
Kép: Youtube
