Megérkezett Ridley Scott – A Kutya csillagkép című filmjének első nagy előzetese

Ridley Scott olyan kultikus sci-fik, mint az Alien vagy a Szárnyas fejvadász rendezője, legújabb alkotásával a posztapokaliptikus disztópia műfajában próbálja ki magát. A Peter Heller regénye alapján készült Kutya csillagkép című produkcióhoz már elérhető a hivatalos plakát és a nagyszabású előzetes is. A történet egy olyan világban játszódik, ahol egy influenzaszerű vírus kiirtotta az emberiség jelentős részét, a megmaradt maroknyi túlélőnek pedig a megváltozott, rideg körülmények között kell boldogulnia.

A film főszerepét Jacob Elordi alakítja, aki egy Hig nevű egykori pilótát formál meg, aki az élet értelmét keresi a katasztrófa után. Mellette Josh Brolin tűnik fel egy kemény kötésű ex-tengerészgyalogos, Bangley szerepében, a női főhőst pedig Margaret Qualley játssza. A karakterek összefognak, hogy kitörjenek a rájuk leselkedő veszélyek közül egy jobb élet reményében. A történetben a legnagyobb fenyegetést nem szörnyek, hanem a zombiszerű hordákba verődött, életben maradt emberek jelentik, ami még kiszámíthatatlanabbá teszi a túlélésért folytatott küzdelmet. A Kutya csillagkép augusztus 27-én érkezik a hazai mozikba.

Kép: bloody-disgusting.com