Magyar feliratos előzetesen Az utolsó ház című thriller

Megérkezett az előzetes a Netflixre augusztus 7-én érkező Az utolsó ház című sci-fi thrillerhez, amelyben egy utazásra készülő család – Jason, Anne és gyermekeik – rejtélyes módon a saját otthonuk foglyává válik. A nyílászárók blokkolva vannak, a betört ablakok maguktól megjavulnak, miközben odakint halálos veszély leselkedik a világra. A trailerből kiderül, hogy a bezártság elképesztően hosszú ideig, legalább 1183 napig tart. Ez az elszigeteltség hatalmas mentális megterhelést jelent számukra, ráadásul a külvilágot teljesen visszahódítja a természet, így a család kénytelen a nappali felszedett padlódeszkái között növényeket termeszteni a túlélésért.

A produkciót Louis Leterrier (A hihetetlen Hulk, Szemfényvesztők) rendezi, aki gyerekkora óta rajong a csavaros túlélőtörténetekért, és a hitelesség érdekében egy elismert túlélési szakértővel is konzultált a forgatókönyv kidolgozásakor. A főszerepekben az Oscar-jelölt Wagner Moura (Narcos, A titkosügynök) és Greta Lee (Előző életek) láthatóak mint szülők. Mivel a cselekmény több évet ölel fel, a gyerekek látványos idősödését a történet során négy különböző fiatal színész – Riley Chung, Noah Alexander Sosnowski, valamint Emma Ho és Gabriel Barbosa – kelti életre a képernyőn.

Kép: player.hu