Beteg kisfiúnak gyűjtenek a térségben
Továbbra sem gyűlt össze a szükséges összeg a 10 éves, Szentes környékén élő Joco és családja támogatására indított adománygyűjtésben. A súlyos gerincvelő-szűkülettel és autoimmun betegséggel küzdő kisfiú június közepén esett át gerincműtéten, a közeljövőben pedig várhatóan kerekesszékben éli majd mindennapjait. Joco családjával a Szenteshez közeli tanyavilágban él, két testvérével és szüleivel. A korábban aktív, gondtalan mindennapokat tavaly ősszel hirtelen jelentkező tünetek törték meg: végtagzsibbadás és vizeletürítési problémák jelentkeztek nála. Hosszú vizsgálatok után derült ki, hogy gerincvelő-szűkülettel és egy autoimmun betegséggel is küzd. A kisfiút június közepén megműtötték, a család elmondása szerint állapota azóta stabil. Joco már kerekesszéket használ, és várhatóan egy héten belül haza is térhet a kórházból. Ahhoz azonban, hogy otthon biztonságosan közlekedhessen, a fürdőszoba és a konyha átalakítására, valamint több helyiség akadálymentesítésére is szükség van. Az adománygyűjtést a Remény a Segítő Kezekben Egyesület koordinálja. Kerekes Ágnes elnök tájékoztatása szerint eddig körülbelül 50 ezer forint gyűlt össze, ami még messze elmarad a kitűzött céltól. Az egyesület arra kéri a segíteni szándékozókat, hogy lehetőségükhöz mérten támogassák a családot akár kisebb összeggel is, hiszen sok apró felajánlás együtt is jelentős segítséget jelenthet.
forrás, dm
