Vízforralóval támadt a biztonsági őrre a szegedi rabló

Rablás bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy szegedi közintézményből próbált ellopni egy tálcát és egy elektromos vízforralót, majd a lebukás után rátámadt a biztonsági őrre. A vádirat szerint a férfi tavaly októberben jelent meg az intézmény szegedi székházában, ahol magához vett egy tálcát és egy elektromos vízforraló kancsót, majd fizetés nélkül akart távozni. A biztonsági őr azonban észrevette a lopási kísérletet, és felszólította, hogy adja vissza a tárgyakat. A vádlott ennek nem tett eleget, hanem a zsákmány megtartása érdekében rátámadt az őrre. Előbb a tálcával, majd ököllel ütötte meg a sértettet, ezt követően többször meg is rúgta, végül a vízforralóval is felé sújtott. Ezután elmenekült a helyszínről. A biztonsági őr az utcán is követte az elkövetőt, aki menekülés közben a vízforraló talpát is üldözője felé dobta. A tárgy azonban nem a biztonsági őrt, hanem arra közlekedő járókelőket talált el. A Szegedi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. A vádlott a vádemelés idején egy másik büntetőügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését töltötte. Bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság dönt.

Vízforralóval támadt a rabló