Kimagasló eredményeket értek el a Németh László Gimnázium diákjai a Nemzeti Tudósképző Akadémián

A Nemzeti Tudósképző Akadémia július 5-én rendezte meg ünnepélyes diplomaátadó rendezvényét a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában, ahol az ország legtehetségesebb középiskolás diákjai vehették át elismeréseiket. A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola tanulói idén is kiemelkedően szerepeltek a tehetséggondozó programban. Biológia tantárgyból összesen 23 diák szerzett diplomát. Közülük öt tanuló ezüst-, tizennyolc pedig bronzfokozatú elismerésben részesült. A sikeres felkészítésben Csaláné Böngyik Edit tanárnő munkája játszott meghatározó szerepet. Kémiából további négy diák vehette át diplomáját, akiknek felkészítő tanára Nagy Erzsébet volt.