Ők születtek múlt héten a vásárhelyi kórházban

Gólyahíreket mutatunk.

Több kisbaba is született a múlt héten a vásárhelyi kórházban:

Július 16-án, 13 óra 2 perckor látta meg a napvilágot Fekete Marcell Zoltán, aki 3680 grammos súllyal született. Szülei: Vastag Emese Flóra és Fekete Zoltán Sándor, lakóhelyük Hódmezővásárhely.

Ugyanezen a napon, 18 órakor érkezett Pere Járed, aki 3620 grammal született. Édesanyja Albert Adina, édesapja Pere András, a család szintén Hódmezővásárhelyen él.

Július 17-én, 19 óra 17 perckor született meg Bari Alisa Mirella, 3100 grammos súllyal. Szülei Rostás Mónika Rozália és Bari Csaba, lakóhelyük Szentes.

Július 21-én két kisbaba is világra jött. Délután 15 óra 36 perckor született Varga Zsombor, aki 3890 grammot nyomott. Szülei Györgyi Petra és Varga Pál, a család Szentesen él.

Aznap este 19 óra 23 perckor érkezett Béres Boglárka Katica, 3310 grammos születési súllyal. Szülei Borda Ágnes Fanni és Béres Ferenc Bence, lakóhelyük Szegvár.

Fontos megjegyezni: több baba is született a vásárhelyi kórházban, azonban a szülők nem minden esetben járulnak hozzá, hogy megjelenjenek a sajtóban.

Gratulálunk, jó egészséget, sok örömet és boldogságot kívánunk!

Borítókép: Illusztráció