Új, magyar szinkronos előzetes érkezett az Agyagpofához

James Gunn új DC-univerzuma eddig felemás eredményeket mutat: míg a mozis fronton a Supergirl nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Lámpások sorozat szép sikert arat az HBO Maxon. Most minden szem a közelgő Agyagpofa filmre szegeződik, amely egyedi, horrorisztikus és drámai hangvételével akár a Jokerhez hasonló, meglepő sikerfilmmé is válhat. A friss, magyar szinkronos előzetes alapján erre minden esély megvan.

A történet középpontjában egy Matt Hagen nevű feltörekvő színész áll, akinek hollywoodi karrierje tragikus fordulatot vesz. Miután rossz nővel kezdi ki, a féltékeny gengszter szeretője brutálisan elcsúfítja az arcát. Végső elkeseredésében Matt aláveti magát egy kísérleti orvosi kezelésnek, ám a szépülésnek szörnyű ára van: teste és arca szó szerint szétfolyik, így nemcsak a karrierjét, de önmagát is meg kell próbálnia egyben tartani.

A pszichológiai horror elemeivel átszőtt képregényfilm október 22-én érkezik a hazai mozikba James Watkins rendezésében, a forgatókönyvét pedig Mike Flanagan és Hossein Amini jegyzik. A főszerepben Tom Rhys Harries látható, míg a fontosabb mellékszerepekben olyan neves színészek tűnnek fel, mint Naomi Ackie, Max Minghella és Eddie Marsan.

Kép: Geek Tyrant