Beiktatták Mándi Kittit a Csúcsi Református Egyházközség lelkipásztorává

Ünnepi alkalmat tartottak a Hódmezővásárhely-Csúcsi Református Egyházközségben, ahol hivatalosan is beiktatták tisztségébe Mándi Kitti lelkipásztort. A Tiszántúli Református Egyházkerület korábbi tájékoztatása szerint Mándi Kittit idén választotta lelkipásztorává a csúcsi gyülekezet. A gyülekezet beszámolója szerint Mándi Kitti beiktatását Nagy Zoltán Imre, a Csongrádi Református Egyházmegye főjegyzője végezte. Az ünnepi alkalmon az egyházmegye lelkipásztorai mellett az ország több pontjáról érkező lelkésztársak is áldást mondtak, valamint Harangozó László, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke is részt vett a szolgálatban. Az új lelkipásztort több közösség képviselői is köszöntötték. A Csúcsi Református Egyházközség presbitériuma mellett a székkutasi és a Szeged-Kálvin téri református gyülekezet presbitériuma, valamint az 552. számú Petneházy Dávid Cserkészcsapat vezetősége is jókívánságait fejezte ki. A lelkészbeiktatás a Csúcsi Református Egyházközség életének fontos állomása, egyben Mándi Kitti szolgálatának ünnepélyes megerősítése volt.