Nem adta meg az elsőbbséget

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki két éve, fényes nappal okozott súlyos balesetet Szegeden, egy kereszteződésben.

A vádirat szerint a vádlott 2024. júniusában haladt autójával Szegeden. Egy kereszteződéshez érve az elsőbbségadás kötelező táblánál megállt ugyan, és körbenézett, hogy el kell-e valakit engednie, de nem vette észre a neki jobbról, egy motorkerékpáron felé közeledő sértettet. Behajtott a kereszteződésbe a szabályosan közlekedő, bukósisakot is viselő nő elé, aki már nem tudta elkerülni az ütközést.

A balesetben a sértett súlyos, maradandó fogyatékosságot eredményező módon gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, és nem adott elsőbbséget a sértett járműve részére.

A járási ügyészség a vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétsége minősített esetével vádolja. A férfi bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.