Spotify: Dalok egyedi keverését ígéri a streaming óriás mesterséges intelligenciája

Új, mesterséges intelligenciára épülő funkció bevezetését tervezi a Spotify: a Financial Times értesülései szerint a népszerű zenei streaming platform egy olyan AI-alapú lemezlovas opciót fejleszthet, amely a felhasználók számára lehetővé tenné a dalok automatikus mixelését és egyedi remixek készítését. A szolgáltatás a tervek szerint a 2027 első negyedévében debütálhat, és a bevezetését a februári Grammy-díjátadón harangozhatják be.

Az új funkció azonban nem lesz ingyenesen elérhető: a hírek szerint a prémium csomag árait nagyjából havi öt dollárral (körülbelül 1625 forinttal) növelheti meg, ha valaki igényt tart az AI-mixes extrákra. A meglévő előfizetőket közvetlenül nem érinti a drágulás, mivel a funkció teljesen opcionális kiegészítőként érkezhet. A megvalósítás előtt azonban a cégnek komoly akadályokat kell leküzdenie, mivel a zenei kiadók és a kortárs előadók egyelőre jelentős szkepticizmussal fogadják az ötletet, félve a szerzői jogi aggályoktól és a diszkográfiájuk átalakításától.

A Spotify vezetősége azzal próbálja meggyőzni a művészeket, hogy az AI által generált remixek az eredeti dalok mellett kapnak majd helyet, és a lejátszások után járó jogdíjak továbbra is a szerzőket illetik meg. A tárgyalások és a megállapodások még javában zajlanak, így a funkció végső formája a következő hónapokban még változhat.

Kép: synapseentertainment.com