76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne
A Black Sabbath, a modern rock és a heavy metal megkerülhetetlen alakja, több mint fél évszázadon át formálta a zenei világot, és igazi korszak szimbólumává vált. A legendás zenekar, amely többször feloszlott és újraalakult, sőt, búcsúkoncertekkel is megajándékozta rajongóit – köztük Magyarországon is –, most végleg elköszönt. Ennek oka szomorú: a július eleji végső búcsúkoncert után, amelyről már bizton állítható, hogy valóban az utolsó volt, Ozzy Osbourne, a Black Sabbath ikonikus frontembere 76 éves korában elhunyt. Az Osbourne család a BBC-n keresztül tudatta a világgal a megrendítő hírt: „Szavakkal alig kifejezhető az a mély fájdalom, amellyel közöljük, hogy szeretett Ozzy Osbourne-unk ma reggel elhunyt. Családja körében, szerettei által körülvéve távozott az élők sorából. Mindenkit arra kérünk, hogy ebben az időszakban tartsa tiszteletben családunk magánszféráját!”
Az 1948-ban, Birminghamben született John Michael Osbourne, ismertebb nevén Ozzy, nem indult könnyű élettel. Már 15 évesen otthagyta az iskolát, és építkezéseken, gyárakban dolgozott, sőt, még börtönben is ült betörésért. Élete fordulópontját kétségkívül a zene jelentette. A Black Sabbath-tal elért hatalmas sikerek után szólókarrierbe kezdett, és polgárpukkasztó koncertekkel hívta fel magára a figyelmet. Hírhedt fellépései közül kiemelkedik az a történet, amikor leharapott egy denevér fejét, ami miatt kórházba került veszettség elleni oltásra. Akárcsak sok más metal előadóra, rá is rásütötték a „sátánista” bélyeget a korszakban, de egyvalami biztos: Ozzy sosem volt a keresztényi életmód mintapéldája.
A kilencvenes évek Ozzy számára a bizonytalanság időszakát hozta el, gondolkodott a visszavonuláson, ám a színpad és a könnyűzene világa nem eresztette. Ez vezetett végül a Black Sabbath újraegyesüléséhez is. Ozzy nem csupán a zenei világban alkotott maradandót, hanem számos filmben és tévéműsorban is szerepelt. Saját reality sorozata, a „The Osbournes”, négy évadon keresztül engedett betekintést a család mindennapjaiba. Saját magát alakította a South Park és a CSI egy-egy epizódjában, feltűnt az Austin Powers – Aranyszerszámban és Adam Sandler Sátánkájában is. Hangját kölcsönözte Baz Luhrmann Oscar-díjas musicaljének, a Moulin Rouge!-nak, és rocksztárt alakított a 2016-os Szellemirtók-rebootban is.
Ozzy Osbourne emellett szoros szálakkal kötődött a videójátékok világához is. Számai és alakja egyaránt feltűntek a Guitar Hero World Tourban, és ő adta a hangját a Brütal Legend című, metalzenékre hangszerelt akció-kalandjátékhoz, amelyben Jack Black volt a főszereplő. Dalai számos neves játékban és filmben felcsendültek, például a GTA: San Andreasban a „Hellraiser” tette még emlékezetesebbé a fiktív amerikai városok randalírozását, míg a Marvel Moziverzum ikonikus filmjében, a Vasemberben tökéletes záróakkordként csendült fel az „Iron Man” című Black Sabbath-klasszikus, amely a banda 1970-es „Paranoid” stúdióalbumán jelent meg először. A Grammy-díjas énekest pár évvel ezelőtt Parkinson-kórral diagnosztizálták, ami élete utolsó szakaszában megakadályozta a járásban. Ozzynak hat gyermeke volt és kétszer nősült meg. Családja mellett rengeteg rajongója, több generáció gyászolja. Nyugodjon békében, örökzöld számait a világ még sokáig hallgatni fogja!
Kép: Reddit
