Új edző, új arcok – frissül a Tiszasziget kerete a bajnoki rajt előtt

Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a Tiszasziget labdarúgócsapata: edzőváltás, távozók, érkezők – mindenből jutott egy adaggal. A vármegyei I. osztályban az elmúlt években rendre az élmezőnyben végző együttes új irányítót kapott, és ezzel új időszámítás kezdődhet a csapat életében.

A játékoskeret is alaposan átalakult. A nyáron többen is távoztak: Dancsok Dániel Sándorfalvára, Vörös Levente Deszkre, Szabó László és Varga Zénó Algyőre igazolt, míg Tóth József és Nagy Attila a Hódmezővásárhelyi TUS-nál folytatja. Tóth István is új csapatot választott, ő a Szentesi Kinizsiben játszik a jövőben.

Az érkezői oldalon sem volt hiány névből: Bánóczki Dániel visszatért Sándorfalváról, Patai Balázs Algyőről érkezett, Pintér Bence a DAFC Szegedtől, Duray Péter és Patkós Roland Hódmezővásárhelyről csatlakozott, és a szigetiekhez igazolt Boruzs Ábel is.

A csapat új vezetőedzője Nyerges Dániel lett.

A SZEOL SC–FK Szeged ellen vívja a csapat a hétvégén újabb edzőmeccsét. Az igazi megmérettetés azonban augusztus 16-án jön, amikor a bajnoki nyitányon a Mórahalom vendégeként lép pályára a Tiszasziget – egy olyan csapat ellen, amely szintén új edzővel, Paksi Péter vezetésével vág neki a szezonnak.

A Tiszasziget tehát új arcokkal, új elképzelésekkel vág neki az idénynek – hamarosan kiderül, mennyire sikerül megtalálni a közös hangot a pályán is.