Cseh Botond a felnőtt válogatottban debütál

Este indul a világbajnoki előselejtezők sora, és a magyar férfi kosárlabda-válogatott keretében ott találjuk a Szedeák fiatal tehetségét, Cseh Botondot is. A 18 órakor kezdődő nagyváradi mérkőzésen Románia lesz a nemzeti csapat első ellenfele.

A székesfehérvári felkészülést és a horvátországi edzőmeccset követően Gasper Okorn szövetségi kapitány véglegesítette a 12 fős utazó keretet – ebbe pedig bekerült a szegedi Cseh Botond is, aki ezzel életében először öltheti magára a felnőtt válogatott mezét tétmeccsen. Ez komoly mérföldkő nemcsak a játékos, hanem a Szedeák szempontjából is.

A világbajnoki előselejtezők háromcsapatos csoportban zajlanak: Magyarország Romániával és Észak-Macedóniával küzd a továbbjutásért. A cél világos: az első két hely valamelyikén kell végezni, hogy a válogatott továbbra is versenyben maradjon a 2027-es világbajnokságért.

A mostani összetartáson két játékos, Meleg Gergő és Benke Szilárd sérülés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére. Így nyílt meg az út Cseh Botond számára, aki most lehetőséget kap arra, hogy a pályán is megmutassa, miért érdemes számolni vele a jövőben.

A sorozat szombaton folytatódik: Észak-Macedónia ellen már hazai pályán, Szolnokon lép pályára a válogatott. Ahogy a románokat, úgy őket is a Tiszaliget Sportcsarnokban fogadják Perl Zoltánék – a cél pedig továbbra is változatlan: minél előrébb végezni, hogy nyitva maradjon az út a világbajnoki álom felé.