Hosszabb időre kidőlt a Szeged-Csanád GA saját nevelésű tehetsége

Nem számíthat egyik fontos fiatal játékosára a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a következő hetekben.

A18 éves Sándor Márton bokasérülése várhatóan hosszabb kihagyást eredményez. Az NB II. előírásai szerint minden mérkőzésen két, 2006-os születésű játékosnak kell folyamatosan pályán lennie, így a saját nevelésű középpályás kiesése nemcsak erőnléti, hanem taktikai szempontból is komoly fejtörést okozhat Aczél Zoltán vezetőedzőnek. A hétvégi mérkőzésen kérdés, hogy a helyére beugró Sztankó László marad-e kezdő, vagy más poszton történik változtatás.

A harmadik fordulóban a Szent Gellért Fórumban az újonc Karcag lesz a szegediek vendége vasárnap este. A vendégek az előző játékhéten megszerezték első győzelmüket a Soroksár ellen, korábban viszont kikaptak Mezőkövesden. A nyáron több új igazolással erősítettek, köztük a makói származású kapus, Engedi Márk, valamint Hidi Patrik, akit korábban a szegediekkel is hírbe hoztak.

Aczél Zoltán a klub honlapján kiemelte, hogy a Karcag szervezett és fegyelmezett csapat, ezért hazai pályán is határozott, fizikailag és taktikailag domináns játékot vár tanítványaitól.

A Szeged-Csanád GA-ra a Karcag elleni összecsapás után ismét egy NB III.-ból feljutott ellenfél, a Tiszakécske vár majd a bajnokság negyedik fordulójában.