Kiszli Vanda az első magyar érmes a csengtui világjátékokon

A maratoni kajakos Kiszli Vanda második lett a kínai Csengtuban zajló Világjátékok szombati napján, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét.

Az esemény eredményközlő honlapja szerint a női kajak egyesek 3,5 kilométeres rövidtávú küzdelmét a svéd Melina Andersson nyerte 15:20.64 perces idővel, mögötte 16 másodperces lemaradással másodikként lapátolt a célba a kilencszeres világ- és tizenegyszeres Európa-bajnok Kiszli, aki legutóbb három éve két aranyérmet szerzett a Világjátékokon.

„Belülről nem volt egyértelmű, mert nem nézek hátra, hogy ki milyen távolságban van. Amikor elszakadtunk, akkor sem élhettem bele magam ebbe a helyzetbe, hogy elöl vagyok, hiszen sok minden történhet. Az utolsó körben sem voltam nyugodt, mert annyira fájt mindenem, de ott már bíztam benne, hogy meglesz az érmek valamelyike. Ez a második hely nekem egy megnyert ezüstérem” – értékelt az M1 aktuális csatorna helyszíni stábjának a 31 éves kajakos, akire vasárnap a hosszútávú verseny vár.

Kiszli szerint a magas páratartalom nehézzé tette a körülményeket, de ezzel nem foglalkozott, mert ezzel mindenkinek meg kellett küzdenie. Ami őt jobban zavarta, az a sok fű, nád és hínár, ami felakadhat a hajóra, saját bevallása szerint e tekintetben a megnyert előfutamban kicsit szerencsétlenebb volt, mint a döntőben.
A férfiak hasonló számában Nóé Bálint nyolcadik lett. A futam után úgy nyilatkozott, nem tudta megvalósítani, hogy az első futásnál az első boly bal oldalán legyen, mert a többiek gyorsabbak voltak, utána pedig „csak sodródott a mezőny második felében”.

A tokiói olimpián bronzérmes karatés, Hárspataki Gábor a csoportküzdelmek során kiesett a 75 kilogrammos súlycsoportban, miután három összecsapásából kettőt elvesztett és csak az ausztrál riválisát tudta felülmúlni.

„Első meccs nagyon jól sikerült. A másodikon az egyiptomi jobb volt, a harmadikon viszont sajnos ugyanaz történt, mint 2022-ben az előző Világjátékokon az egyesült államokbeli Birminghamben. Olyan pontot kapott az ellenfelem, ami nem volt meg, mert benne volt a kezem mindkét rúgásában, de a másodikat mégis megadták neki, így az első szerzett ponttal nyert. Minimálisan persze rajtam is múlt, mert én kaptam be a pontot, de szerintem a bírókon is, mert ha nem adják meg a pontot, akkor most az elődöntőről beszélgetnénk”
– értékelt az M1 aktuális csatorna helyszíni stábjának a 29 éves sportoló, aki saját bevallása szerint most kicsit szomorú, de össze kell szednie magát és rendeznie kell a gondolatait, mert szeretne jobban teljesíteni a világbajnokságon.

Életmentésben férfi 50 méteren Szabó Szebasztián hatodik, Takács Krisztián pedig nyolcadik lett, míg a Balog Gáborral és Nell Olivérrel kiegészülő 4×50 méteres vegyes váltó ötödik a 4×25 méteres staféta pedig hetedik helyen végzett.

Takács úgy nyilatkozott a közmédiának, hogy „brutálisan erős lett a nemzetközi mezőny”, nekik az úszástudásuk dominál, de a többiek ugrásszerűen fejlődtek a technikai dolgokban.

Muaythaiban az 54 kilós súlycsoportban pénteken győzelemmel kezdő Székely Anna a szombati elődöntőben 30-27-re kikapott lengyel ellenfelétől, így vasárnap a bronzérmért küzdhet majd. Amagyar sportoló az M1 aktuális csatorna stábjának csalódottan értékelt. Mint mondta, nehéz mérkőzésre készült és az is lett.

„Nekem nem nagyon jött ki az erő, ez hiányzott” – vallotta be Székely. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy vasárnap mindent megtesz azért, hogy érmet nyerjen.

Spéth Norbert ugyancsak a harmadik helyért lép ringbe vasárnap a 71 kilogrammosok között, miután az elődöntőben kikapott a semleges színekben versenyző, orosz riválisától. Spéth nem volt csalódott a meccs után, mivel úgy érezte jól teljesített és az két menetben szerinte valamivel jobb volt riválisánál.

„Ami tervben volt: a taktikai dolgok, fizikális, mentális jelenlét, ez mind rendben volt. Sajnos ilyen a versenysport” – fogalmazott.

A 12. Világjátékokon 19 sportágban 72 magyar sportoló szerepel a jövő vasárnapig tartó versenyeken. A programban 34 sportág, 60 szakág és 256 versenyszám kapott helyet több mint ötezer sportoló részvételével, akik több mint 110 országból érkeztek Szecsuán tartomány fővárosába.

Kép: kajakkenusport.hu