Történelmi fordulat: a PSG első Szuperkupa-győzelmét aratta
A Paris Saint-Germain 2-2-es rendes játékidő után tizenegyesekkel legyőzte a Tottenhamet és első alkalommal nyerte meg az európai Szuperkupát. A párizsiak kétgólos hátrányból egyenlítettek a hajrában, majd a büntetőpárbajban diadalmaskodtak.
A mérkőzés tempója nem volt túl intenzív, mindkét csapat kényelmes ritmusban játszott. A Tottenham azonban hatékonyan élt lehetőségeivel: az első félidő végén Vicario kapus előreívelt labdája után Micky van de Ven az üres kapuba helyezett, majd a szünet után Cristian Romero fejesével növelték az előnyt. Az argentin világbajnok védő kétszer is szabadrúgásból érkező szituációban talált be, ami jól mutatta, hogy akcióból nehezen törtek fel a védelmek.
A PSG sokáig tehetetlennek tűnt a szervezett tottenham-i védekezés ellen, de Luis Enrique cseréi változást hozott. Li Kang In távoli bombája megindította a felzárkózást, majd a hosszabbításban Dembélé beadása után Goncalo Ramos fejese egyenlített. A tizenegyespárbajban a párizsiak bizonyultak pontosabbnak: míg a Spurs-ből Van de Ven és Tel is rontott, addig a PSG-ből csak Vitinha hibázott. A francia bajnok így történelmi sikert aratott, első európai Szuperkupa-győzelmét ünnepelhette.
Fotó: uefa.com
