Gondolatokat alakít beszéddé az új agyi implantátum

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói áttörést értek el a kommunikációban akadályozott emberek segítésében. Kifejlesztettek egy olyan agyi implantátumot, amely képes lefordítani és hanggá alakítani az úgynevezett „belső beszédet”. Ez azt jelenti, hogy azoknak a betegeknek, akik bénulás miatt nem tudnak beszélni, de gondolatban képesek szavakat formálni, most lehetőségük nyílik a kommunikációra. Korábban hasonló technológiák már léteztek, de azokhoz az kellett, hogy a beteg megpróbáljon fizikailag beszélni, például mozgassa a száját vagy a nyelvét. Az új implantátum azonban megkerüli ezt a nehézséget, így a gondolatok közvetlenül, a fizikai mozdulatok igénye nélkül válnak hallhatóvá.

A kutatás során négy súlyos betegségben, mint az ALS vagy agytörzsi stroke szenvedő pácienst vizsgáltak. A résztvevőkbe elektródákat ültettek be, amelyek a beszédközpontot irányító agyterülethez kapcsolódtak. A betegeket arra kérték, hogy gondolatban formáljanak meg szavakat, majd a kutatók mesterséges intelligencia segítségével megtanították a rendszert, hogy felismerje az egyes hangokhoz, a fonémákhoz, kapcsolódó agyi jeleket. Ebből a belső, gondolati beszédből származó, bár gyengébb jeleket is sikerült értelmezni, ami valós időben 74%-os pontosságot eredményezett. A kutatók szerint a technológia továbbfejlesztésével a jövőben lehetőség lesz a folyékony és gyors kommunikáció helyreállítására, ami a bénult emberek számára rendkívüli könnyebbséget jelenthet.

A kutatás során egy fontos kérdés is felmerült a magánélet védelmével kapcsolatban, mivel a rendszer akaratlanul is dekódolhatja a betegek gondolatait. Ennek megoldására a stanfordi csapat egy jelszóval védett rendszert fejlesztett ki, ami megakadályozza, hogy a belső beszéd akaratlanul kiszivárogjon. A rendszer csak akkor aktiválódik, ha a felhasználó gondolatban kimondja a jelszót. Egy „chitty chitty bang bang” kifejezéssel végzett teszt során 98%-os sikerrel sikerült megelőzni a gondolatok nem kívánt leolvasását. A kutatók reményei szerint ez a technológia valódi áttörést hozhat a kommunikációban és a mindennapi életben azok számára, akik eddig nem tudtak beszélni.

Kép: news.stanford.edu