Rangadókkal és teljes fordulóval folytatódik a vármegyei bajnokság
Hétvégén először rendeznek teljes fordulót a Csongrád-Csanád vármegyei labdarúgásban, hiszen immár mind a négy osztályban pályára lépnek a csapatok.
Az I. osztályban igazi rangadóra készülnek Bordányban, ahol a két hibátlan mérleggel álló együttes, a hazaiak és a Tiszasziget csapnak össze. Szentesen a két pont nélküli gárda próbálja megszerezni első sikerét, míg a SZEOL SC-FK Szeged és a Deszk találkozója szintén komoly jelentőséggel bírhat a folytatásra nézve. A forduló másik kiemelt párosítása a Makó–Algyő derbi lesz.
A II. osztályban a két százszázalékos alakulat, az UTC és az Algyő II. egyaránt idegenben próbálja megőrizni hibátlan mérlegét. A III. osztályban szintén négy csapat – a Székkutas, a Földeák, a Sándorfalva II. és a Kistelek – várhatja veretlenül a harmadik kört.
