Remekeltek a szegedi darts-versenyzők

Nagyot mentek a nemzetközi porondon is a Sun City Darts Club versenyzői! A szegedi klub játékosai nemcsak itthon remekelnek, hanem külföldön is egyre komolyabb sikereket érnek el, és lassan már megszokott, hogy dobogósként térnek haza a versenyekről.

A magyar darts liga fordulóiban továbbra is parádézik a szegedi társaság. Az utóbbi időszakban szinte hagyománnyá vált, hogy legalább két, de sokszor három versenyzőjük is érmet szerez. A legutóbbi játéknapon sem volt ez másképp: Sepsi Ádám és Makai Árpád bronzérmesként zárt, míg Németh Szabolcs egyenesen aranyat nyert. A csapatbajnokság első osztályában hatodik helyen végeztek a nyolcas mezőnyben, mindössze két ponttal lemaradva a dobogóról, de ezzel biztosították bent maradásukat. A Magyar Kupában Sepsi Ádám megvédte címét, a serdülőknél pedig Petrács Gergő lett a győztes, Lakatos Levente pedig bronzérmet szerzett.

A nemzetközi versenyeken is egyre komolyabb eredményekkel térnek haza a szegedi dartsosok. Az olaszországi Riccionéban megrendezett ezüstkategóriás WDF versenyen Sepsi Ádám harmadik lett az ifjúságiak mezőnyében, míg a felnőttek között a 17. helyen végzett – ez a viadal egyébként a világbajnokságra való kijutás lehetőségét is magában hordozza. A budapesti WDF Summer Classic versenyen Plávsity Rebeka harmadik lett a hölgyek között, Németh Szabolcs pedig ezüstérmet szerzett a férfiaknál. Utóbbi játékos már biztosan részt vehet a szintén Magyarországon rendezendő WDF World Masters versenyen. A legnagyobb szervezet, a PDC világbajnoki selejtezőjének számító Szuperligában Ancsin László és Sepsi Ádám is indult, előbbi a tizenkettedik helyen zárva hajszállal maradt le a továbbjutást érő nyolcas helyről.

Fotó: Sun City DC