Utolsó másodperces gólon bukott el a Veszprém Lisszabonban

Igazi hullámvasút volt a Veszprém legutóbbi BL meccse. Az együttes az utolsó pillanatban kapott góllal 33-32-re kikapott a portugál Sporting otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.

A mérkőzés kezdetén öt góllal is vezetett a hazai csapat, de a szünetben már döntetlen állt, a második félidőben pedig háromgólos előnybe került a magyar bajnok, ám a végjátékot a portugálok bírták jobban.

Nagy lendülettel kezdtek a portugálok Lisszabonban, hét perc után már 7-2-re vezettek, és úgy tűnt, a Veszprém beragadt. Rodrigo Corrales az első nyolc lövésből egyet sem tudott hárítani, így Mikael Appelgren állt be a tizedik percben a kapuba, és ez megváltoztatta a játék képét. A folytatásban hullámzó volt az összecsapás: a gyors portugálok hol elhúztak, a Veszprém pedig mindig visszajött. A 23. percben a vendégek átvették a vezetést, ami jól mutatta, hogy teljesen más arcát mutatta a csapat, mint az első tíz percben. Az egyiptomi balátlövő, Ahmed Hesham remekül szállt be a meccsbe, a szünetig négyszer talált be, Appelgren pedig hetest védett, így igazságos 18-18-as állás mellett vonultak öltözőbe a felek.

A második játékrészben sokáig a Veszprém irányított, és egy ideig úgy tűnt, mézben tartja a mérkőzést, de a portugálok feltüzelték magukat és visszahozták a meccset. Az utolsó percben egygólos előnybe került a Sporting, így a Veszprémnek nemcsak egyenlítenie kellett, hanem ki is kellett védekezni az utolsó hazai támadást a pontszerzés érdekében. Hesham tizenkettedik góljával kiegyenlített, de az utolsó tizenkét másodpercet nem tudta kivédekezni a csapat. Thiagus Petrus kiugrott Ricardo Costára, így testvére, Martim Costa üresbe tudott belépni és megszerezte a győztes gólt. A végeredmény 33-32 lett a portugálok javára.

Fotó: nso.hu | Szabó Miklós