9 éve nincs velünk Charlie Firpo, Piedone és megannyi mókás karakter megformálója

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli olasz úszó, vízilabdázó és David di Donatello-díjas színész 2016-ban e napon hunyt el.

Leginkább a Piedone-filmekkel, spagettiwesternekkel és a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté. Pályáját sikeres sportolóként kezdte: ő az első olasz úszó, aki 100 m-es gyorsúszásban egy percen belüli eredményt ért el.

Már életében az európai filmtörténet egyik sokat emlegetett alakja. Filmjei Európa-szerte, azon belül is elsősorban hazájában, Németországban és Magyarországon legendássá váltak, de az Amerikai Egyesült Államokban sem ismeretlenek.

Bár már korábban is szerepelt filmekben – első mozija a Quel fantasma di mio marito[11] volt –, csak első tengerentúli szerződése (az Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával, és 1967-ben átköltözzön Amerikába.

Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát, és alkotta meg, majd vette fel a Bud Spencer művésznevet. Akkoriban divat volt angolos hangzású művésznevet választani, hogy ezáltal eladhatóbbak legyenek a western típusú filmek. A Spencer nevet egyik kedvelt színésze, Spencer Tracy tisztelete miatt választotta. Választott keresztneve, a „Bud” eredetéről a források eltérően szólnak. Egy verzió szerint termete miatta kapta (a bud rügyet, bimbót jelent), más források szerint kedvenc sörének márkája, a Budweiser, rövidítve Bud után, egy harmadik elmélet szerint már korábban megkapta barátaitól a Buddha becenevet.

Itt ismerkedett meg közelebbről Terence Hill-lel. Korábban Olaszországban egyszer már szerepeltek ugyanabban, mégpedig az 1959-es Hannibal című filmben, akkor még mindketten az eredeti nevükön, de közös jelenetük nem volt. Rögtön a forgatás legelején egy verekedős jelenetet készítettek elő a westernfilmhez, amelyben Spencer és Hill egymásnak esik egy folyó partján. Hill Spencer temetésén elmesélte, hogy ő fürge macskaként mozgott és több ütést leosztott társának, míg annak végül egyetlen nagy ökölcsapással kellett kiütnie. Sokáig töprengtek egy különleges ütési módon. Spencer ötlete volt, hogy Hill vállára mérjen egyet és attól partnere nyomban kidől. Hill nem találta túl viccesnek, ezért annyival kombinálta, hogy a csapás után előbb felkapta a lábát, és csak utána zuhant el. Hill korábban tanúja volt, ahogy a Piazza delle Muse téren lepuskázták a galambokat, és elmondása szerint azok is ilyenformán estek le a lövések következtében. Bud Spencer még több másik verekedős filmjében alkalmazta ezt a népszerűvé és legendássá vált ütési technikát.

1967-től 1985-ig nem kevesebb mint tizenhét filmben szerepeltek együtt, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte a párosukat. 1985-ben mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát, a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven. Közel tíz év múltán, 1994-ben ismét összeállt a páros egy utolsó közös film, a Bunyó karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak.

Azóta csak önálló filmjei voltak, egyre kisebb számban, amíg 2003-ban abba nem hagyta a filmezést. 2010-ben tért vissza utoljára az I delitti del cuoco című filmsorozatban, amelyet Magyarországon 2013 elején a magyar RTL II tűzte műsorára Nincs kettő séf nélkül címmel. Budot Papp János szinkronizálta, miután addigi állandó hangjai, Bujtor István és Kránitz Lajos is elhunytak.