A három kategóriában adható JATE-díjra elektronikusan is lehet jelölni

Megújul a Szegedi Tudományegyetem JATE-díj honlapja. A Karikó Katalin által a Nobel-díja pénzjutalmából alapított különleges kitüntetés 3 kategóriájára elektronikusan néhány kattintással és postai levélben is el lehet küldeni a javaslatokat. A II. JATE-díj jelölési időszaka április 16-án kezdődött, a kitüntetést átadó ünnepséget november 14-én tartja az SZTE.

– A szegedi József Attila Tudományegyetem, azaz a JATE adott valamit, amire érdemes, sőt hasznos is emlékezni a pályánkon – emlékezett a JATE-díjról tartott sajtótájékoztatón Szabó Gábor fizikus, akadémikus, a JATE-díj Testület tagja. A külföldi vendégeinek mindig elmondja az alma materéről és munkahelyéről, hogy „a Szegedi Tudományegyetem a világ legjobb ismeretlen egyeteme”. Szerinte a mai SZTE-nek sem olyan a nemzetközi híre, mint amennyire jó ez az egyetem.

A díjazottakra a Szegedi Tudományegyetemnek és jogelődjének (JATE) a polgárai (jelenlegi és egykori hallgatói, jelenlegi és egykori oktatói/kutatói) tehetnek javaslatot. Tavaly több mint kétszáz jelölés érkezett 115 személyre. A JATE-díj Testület idén is várja a kitüntetésre javasolt személyeket bemutató, gondosan megírt méltatásokat.

Egyszerűsödik a JATE-díjra jelölés folyamata. A JATE-díj honlapról elérhető, kitölthető, néhány kattintással elküldhető a kitüntetésre vonatkozó űrlap. Vagy: a kinyomtatott és kitöltött űrlapot az „SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság, 6720 Szeged, Dugonics tér 13.” címre kell postán feladni úgy, hogy a borítékon szerepeljen: ez a küldemény „Jelölés a JATE-díjra”.

Külföldről és angol nyelvű ajánlások is érkeztek 2025-ben. Idén még több ilyen javaslatra számítanak. A JATE-díjról a tudnivalókat angol nyelven is tartalmazza az SZTE honlapján a JATE-díj aloldal.

A JATE-díj három kategóriában adható ki. A hallgatói kategóriát az kaphatja meg, aki a jelölés és a döntés időpontjában is aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az egyetemen. A JATE-díjat elnyerheti az SZTE olyan oktatója/kutatója, aki a jelölés és a döntés időpontjában is az egyetem főállású munkavállalója. A JATE-díj alumni kategóriája annak a személynek adható, aki az SZTE vagy jogelődje, a JATE egykori hallgatója vagy oktatója/kutatója.

A jelölés indoklásában mindhárom kategória esetén érdemes kiemelni a kitüntetésre javasolt személy érdemeit, például kiemelkedő tudományos teljesítményét, közösségért végzett munkáját, a szegedi universitas szellemiségéhez méltó emberi tulajdonságait.

A JATE-díj minden kategóriájának a győztese fejenként bruttó 5.000 USD-t, azaz ötezer amerikai dollár pénzjutalmat és egy, a JATE-díj szellemiségét kifejező műalkotást, valamint egy magyar nyelvű díszoklevelet kap.

Hagyomány született azzal, hogy Karikó Katalin alma materének adományozta a 2023-ban elnyert fiziológiai-orvosi Nobel-díjával járó több mint 500.000 dollár pénzjutalmat. A felajánlott pénzösszegből létrehozott kitüntetést az arra érdemesek az SZTE „Egyetem Napja” ünnepséghez kötődő rendezvénysorozat részeként, 2026-ban a november 14-i JATE-díj Gálán veszik át.

Fotó: Sahin-Tóth István