A Mártélyi-holtág adott otthont a Regőczi Alapítvány horgásztáborának az idén

Az idei évben a festői Mártélyi Holt-Tisza egyedülálló természeti környezetében tölthettek el egy felejthetetlen hetet a Regőczi Alapítvány által támogatott gyermekek egy csoportja. A tábor célja, hogy a koronavírus-világjárványban szüleiket elveszítő fiatalok számára nyújtson kikapcsolódást és élményekben gazdag programokat.

Az alapítványt 2021-ben hozta létre Áder János, korábbi köztársasági elnök, azzal a céllal, hogy segítséget és támogatást nyújtson az érintett gyermekeknek. Ennek keretében a horgászat iránt fogékony fiatalok minden évben részt vehetnek egy horgásztáborban, amelynek megrendezését a Mohosz és a megyei szövetségek is támogatják.

Az idei rendezvénynek a HECSMSZ által üzemeltetett Mártélyi Ifjúsági Szállás adott otthont. A Tisza holtág partján elhelyezkedő létesítmény kiváló lehetőséget biztosított a 18 résztvevő gyermek számára, hogy szinte egész nap a vízparton tölthesse az időt. A program azonban nem kizárólag a horgászatról szól; a fiatalok strandolhattak, kirándulhattak, és a szabadfoglalkozások idején egyéb játékokra is lehetőségük nyílt.

A szerdai nap kiemelt eseménye volt Áder János elnök úr látogatása, aki személyes jelenlétével tisztelte meg a tábort. Az elnök aktívan részt vett a fiatalok horgásztatásában, és hasznos útmutatásaival segítette őket. Irányítása mellett sorra kerültek horogra az apróhalak, amelyek közül a nagyobb snecik haltartóban végezték. A gyerekek hosszas unszolására az elnök úr még egy közös halsütésbe is bekapcsolódott.

A horgászat sokszínűsége ezen a napon is megmutatkozott. Míg az apróhalhorgászok lelkesen vetették be botjaikat, addig egy kisebb társaság rablóhalazással töltötte az időt a HECSMSZ munkatársának segítségével. Eközben, a bokrok és fák között elrejtőzve, Dr. Kulcsár Aranka vezényletével pontyokat kergettek az elszánt pecások. A délelőtt a pontyok győzelmével zárult, rendre erősebbnek bizonyultak a használt felszereléseknél.

A HECSMSZ a következő gondolatokkal zárta facebbok posztját:
„Reméljük, hogy a táborozók felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a Mártélyi Holt-Tisza árnyas fái alatt pecázva és a tanösvényen sétálva, és szívesen gondolnak majd vissza az itt töltött napokra.”

Kép: HECSMSZ