A szegedi és szentesi vízilabdás lányok is vízbe ugranak
Véget ért a nyár, és a strandok helyett most már a sportuszodáké a főszerep. A vízilabdás lányok számára is beindult az élet, hiszen a Magyar Kupa után a bajnokság is elkezdődik.
Mindkét Csongrád-Csanád vármegyei csapat, a szegedi és a szentesi is a saját otthonában, hazai közönség előtt ugrik a medencébe, de könnyű dolguk nem lesz. A Magyar Kupa selejtezői már tartogattak meglepetéseket: a Valdor Szentes például 2016 után először nem jutott tovább, míg a Szegedi VE a BVSC elleni vereség után magabiztosan győzte le a KSI-t, ezzel továbbjutva a negyeddöntőbe, ahol az FTC-vel mérkőzhet meg.
A csapatok keretei is változtak, ami új lendületet adhat a szezonnak. A Szentesnél igazi klubikon, Kövér-Kis Réka hagyta el a medencét és lett utánpótlás edző, míg Boldizsár Rebeka a III. kerületi TVE-hez igazolt. Helyükre a svájci Eliane Lorena de Bue és a BVSC-ből Hajdú Zsófia érkezett. A Szegedi VE-nél is komoly átalakulás történt a stábban: Kerekes Csaba lett a vezetőedző, Berki Richárd segítőjével, míg a játékosok közül Szabó Júlia, Pap Mirtill és Tóth Rebeka távozott. Az érkezők között két neves játékos is van: Felkai Sára az FTC-ből, Mihály Kinga pedig négy Franciaországban töltött év után tért haza.
Ezek a változások nem csak a helyi csapatokat érintik, az egész bajnokság megújul. Például az Eger és a Dunaújváros is új edzővel vág neki a szezonnak, és a játékoskeretek is átalakultak országszerte. A DFVE-hez kapus és szerb válogatott játékos is érkezett, az Eger pedig egy ausztrál légióssal erősített, ráadásul több fiatal tehetség is a csapat tagja.
