Alapítványi Bál a székkutasi iskolában
A tavasz a megújulás, a remény és az új kezdetek időszaka. Ahogy a természet újjáéled, úgy tölt el bennünket is friss energiával, bizakodással, ezért 2026. március 28-án, szombaton este, Tavaszköszöntő Bált rendezett a Székkutasi Gyermekek Tanulását és Művelődését Segítő Alapítvány a Sportcsarnokban.
A gyerekek műsorral készültek. Színvonalas produkciókat láthatott a közönség. Az óvodások a Hungária együttes dallamaira táncoltak, az első osztályosok Lady Gaga Abrakadabra számára, a második osztályosok a Dzsungel könyve musical egyik betétdalára, a Majmócákra, a harmadikosok egy pörgős általuk összeállított zeneszámra mutatták meg, hogy milyen ügyesek, a negyedikesek egy show előadást csináltak, amelyből kiderült, hogy milyen, mikor a néptánc tanár egy pár percre kimegy a teremből, az ötödikesek Majka egyik híres dalára, a Mindenki táncolra roptak a színpadon. A műsor végén, a fináléban, az összes iskolás egy szép dallal köszöntötte a tavaszt.
A műsor után pedig a táncparkettre perdültek a szórakozni vágyók. Bízunk benne, hogy mindannyian jól érezték magukat, és ez az este sok szép emléket adott. Ez az este azonban nemcsak az ünneplésről szólt, hanem arról is, hogy együtt tettünk valamit egy nemes célért.

