Arnold Schwarzenegger videóüzenetben köszönte Piroch Gábor kaszkadőr munkáját
Arnold Schwarzenegger egy videóüzenetben fejezte ki elismerését Piroch Gábornak, aki a Magyar Filmakadémiától életműdíjat kapott.
A szivarozó Schwarzenegger a felvételen hangsúlyozta, hogy Piroch több évtizedes pályafutása során bizonyította szakmai elhivatottságát, és ezért méltán érdemli meg ezt az elismerést.
„Te vagy az a szakember, aki garantálja, hogy az olyan színészek, mint én, jól mutassanak a képernyőn. Mindig te hajtottad végre a legveszélyesebb mutatványokat, és mindig igaz barátom voltál. Jelentős részed van a filmjeim sikerében. Hálás vagyok a barátságunkért és a számtalan alkalomért, amikor sakkban legyőztél. Hihetetlen, amit elértél” – mondta az akciósztár, reményét fejezve ki, hogy a jövőben még együtt dolgozhatnak. Búcsúzóul a „Hasta la vista, baby” mondattal köszönt el, utalva a Terminátor című filmjére.
Kép: veol.hu (archív)