Átalakult csapattal vágott neki a felkészülésnek a Szeged-Csanád GA
Véget ért a nyári pihenő, és új korszak kezdődött Szegeden: megkezdte a felkészülést a 2025–26-os idényre az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia. Az első edzést már az új vezetőedző, Aczél Zoltán tartotta, és rögtön csatlakoztak a friss igazolások is.
Mindössze huszonöt nap telt el az előző szezon zárása óta, amikor is május 25-én győzelemmel búcsúztak Budafokon. Csütörtökön délelőtt viszont már a Szent Gellért Fórum edzőpályáján gyülekeztek a játékosok – a hét elején orvosi vizsgálatokkal kezdtek, majd jött az első tréning: bemelegítés, passzjáték, és egy kis egymás közti meccs is belefért.
A nyári érkezők – Holman Dávid, Asmir Suljic és Sztankó László – már ott voltak a pályán. Visszatért Szegedre Takács-Földes Olivér is, aki legutóbb Szombathelyen volt kölcsönben, valamint edzésre jelentkezett Lestyán Lionel is, aki az előző szezont NB III-as Tiszaföldváron töltötte.
Ami a távozókat illeti: három kölcsönjátékos, Vargya György Balázs (Újpest), Kotula Máté (Kecskemét) és Herczeg Botond (MTK) visszatért anyaegyesületéhez. Lejárt szerződéssel búcsúzott Könczey Márk, Biben Barnabás, Erdei Carlo és a kapus Takács János is. A keretből egyelőre hiányzik Borvető Áron, aki a tavalyi idényben 11 gólt szerzett.
Legalább hét távozóval már biztosan számolhatunk, így szinte garantált, hogy további erősítések is érkeznek majd. A csapat első felkészülési mérkőzését jövő héten játssza – méghozzá NB I-es ellenfél, a Paksi FC vendégeként. Ezután viszont már csak hazai pályán folytatják a tesztmeccseket. A bajnokság rajtjára július 27-én kerül sor.