Ausztrál labdarúgót igazolt a Fradi
A Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette az ausztrál válogatott jobbszélsőt, Daniel Arzanit. A 26 éves játékos a Melbourne Victory együttesétől érkezett, és lejárt szerződését követően ingyen csatlakozott a magyar bajnokhoz.
Arzani Iránban született, de Ausztráliát képviselte a 2018-as oroszországi világbajnokságon, ezt követően került a Melbourne Citytől az angol Manchester Cityhez. A Premier League-klub több alkalommal is kölcsönadta őt: megfordult a skót Celticnél – ahol kétszeres bajnok és egyszeres kupagyőztes lett –, valamint szerepelt Hollandiában az Utrecht, Dániában az Aarhus, és Belgiumban a Lommel csapataiban is.
Második skót idényében térdszalagszakadása miatt hosszabb időre kiesett, ezt követően tért vissza Ausztráliába, ahol 2022-ben a Macarthur csapatával kupagyőztes lett. Egy évvel később a Melbourne Victory szerződtette, amelynek színeiben a legutóbbi szezon végéig játszott.
A válogatottban eddig hét alkalommal kapott lehetőséget. Legutóbb 2024 júniusában, Japán ellen lépett pályára világbajnoki selejtezőn, korábbi egyetlen válogatottbeli gólját pedig a magyar nemzeti csapat ellen szerezte 2018-ban.