Balesetben elhunyt Oliver Tree

Tragikus helikopterbaleset rázta meg Rio de Janeirót, amelyben hat ember, köztük a mindössze 32 éves népszerű kaliforniai zenész, Oliver Tree is életét vesztette. A CNN Brazil jelentése szerint a katasztrófa a város délnyugati részén, Recreio dos Bandeirantes negyedben történt, ahol két helikopter ütközött össze a levegőben. A légi járművek – melyek közül az egyiken csupán a pilóta, a másikon pedig a vezető mellett négy utas tartózkodott – egy elektromos autók tárolására használt parkolóra zuhantak. Becsapódásuk következtében hatalmas tűz ütött ki, és legalább húsz jármű teljesen kiégett. A hatóságok megjegyezték, hogy a térségben az utóbbi időben sajnálatos módon megszaporodtak a kisrepülőgépeket érintő balesetek.

A szerencsétlenségben elhunyt Oliver Tree Nickell egyedi gombafrizurájáról és a ’80-as éveket idéző, színes öltözködési stílusáról volt ismert világszerte. Bár 2013-ban debütált Demons című lemezével, az áttörést a 2016-os When I’m Down hozta meg számára, amivel az Atlantic Records figyelmét is felkeltette. Ezt követte a már művésznevén kiadott Welcome to LA. Legnagyobb slágerei, mint a Life Goes On és a Miss You, elképesztő sikereket értek el: a Spotify-on havonta több mint 11 millióan hallgatták a számait, emellett hatalmas rajongótáborral rendelkezett a közösségi médiában is, hiszen az Instagramon 2,4 millió, a TikTokon pedig 15,4 millió követő gyászolja a fiatalon távozott tehetséget.

Kép: billboard.com