Bejelenteték a a The Talos Principle harmadik részét

A The Talos Principle sorozat különleges színfolt a játékiparban, amely bizonyítja, hogy a kreativitás és az intellektuális mélység még mindig utat talál a közönséghez. A horvát Croteam csapata a Serious Sam akciódús világa után egy teljesen más, filozofikus irányba indult el, és két sikeres epizód után most bejelentették a harmadik, egyben befejező részt. A sci-fi kaland rajongói számára ez egyszerre örömteli és szomorú hír, hiszen a 2027-re tervezett folytatással lezárul az androidok sorsát és az emberiség hagyatékát kutató történet.

A narratíva szerint egy olyan posztapokaliptikus jövőben járunk, ahol az emberiséget egy világjárvány törölte el, emléküket pedig mesterséges intelligenciák őrzik. A harmadik részben főhősünk egy hosszú álomból ébred az „Anomaly” nevű különös helyszínen, ahol a fizika törvényei és a valóság megszokott szabályai érvényüket vesztik. Androidunk töredékes memóriával vág neki a felfedezésnek, miközben templomok és kutatóállomások között navigálva próbál rájönni, hogy ez a misztikus világ a megváltást vagy a kárhozatot jelenti-e.

A játékmenet hű marad a gyökerekhez: a központi elemet továbbra is a komplex, fokozatosan nehezedő logikai feladványok és a mély filozófiai kérdések adják. Bár a fejlesztők a részleteket egyelőre titokban tartják, az már biztos, hogy PC-re és PlayStation 5-re érkezik a lezárás, amely egy kozmikus utazásra invitálja a játékosokat. Az érdeklődők már most felvehetik a programot a kívánságlistájukra a digitális áruházakban, felkészülve az utolsó nagy intellektuális kihívásra ebben a különleges sci-fi univerzumban.

Kép: Steam