Búcsúzott a másodosztálytól a HVSC vízilabdacsapata

Nem sikerült a bennmaradás a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club férfi csapatának: a HVSC búcsúzott az OB I/B-s bajnokságtól, miután az osztályozón alulmaradt a Győr ellen.

Már a szezon eleje sem indult könnyen. A keretből hatan távoztak, közülük négyen kezdőként számítottak volna meghatározó szereplőnek. A téli időszakban érkezett erősítés: a korábban az élvonalban is játszó Palotás Gergely, valamint a Svédországból hazatérő Benkő Martin csatlakozott a csapathoz. Játékukkal javult ugyan a teljesítmény, de végül 15 ponttal az utolsó előtti, 13. helyen zárta a bajnokságot a vásárhelyi együttes.

Az osztályozón a Győrrel csaptak össze, és az egyik fél második győzelméig tartó párharc első mérkőzését idegenben 17–7-re elveszítették. A visszavágón hazai medencében már sokkal szorosabb csatát vívtak, de végül a Győr 12–11-re diadalmaskodott, és ezzel elvette a HVSC esélyét a másodosztályban való folytatásra.

A szezonban több tényező is nehezítette a vásárhelyiek dolgát, de a döntő pillanatokban sajnos rendre ellenfelük tudott jobban koncentrálni. A HVSC tehát a következő idényben az OB II-ben szerepel majd.