Dokumentumsorozat készült a Far Cry és a Crysis készítőiről
Most bepillantást nyerhetsz egy játékkészítő stúdió munkájába.
A Crytek stúdió és a legendás Crysis videojáték születésének történetét mutatja be egy új dokumentumfilm-sorozat. A Yerli testvérek – Cevat, Avni és Faruk – mesélik el, hogyan jutottak el az otthoni számítógépes kísérletektől a grafikai forradalmat elhozó Crysisig. A török bevándorlógyerekeknek szánt tanulógépből hamar világépítő eszközzé vált a PC, hiszen ők valami újat és látványosat akartak alkotni, eltérve a korabeli, jellemzően bonyolult német RPG-ktől.
A dokumentumfilm sosem látott felvételeken és őszinte visszaemlékezésekkel mutatja be a Crytek pályafutását. Coburgban kezdődött a történetük, ahol korai demóik, mint a dinoszauruszos X-Isle, felkeltették az Nvidia figyelmét. Ez a figyelem végül az Ubisofttal kötött megállapodáshoz vezetett, melynek eredményeként 2004-ben megjelent a Far Cry, megalapozva a stúdió hírnevét.
A sorozat első része elsősorban a Crysis fejlesztésére fókuszál, bemutatva, hogyan emelték új szintre a Far Cry-jal megkezdett munkát. A céljuk az volt, hogy a játékosoknak szabadságot nyújtsanak, bejárható, érezhető világokat hozzanak létre, melyek a technikai etalonnak számító grafikával párosulva örökre beírták magukat a videojáték-történelembe.
Kép: crytek.com
