Döntetlennel mutatkozott be Varga Barnabás az AEK Athénban
A magyar csatár csereként lépett pályára az Arisz elleni 1–1-es mérkőzésen.
Az AEK Athén 1–1-es döntetlent játszott idegenben az Arisszal a görög Szuperliga 16. fordulójában, amelyen debütált új csapatában Varga Barnabás. A 28-szoros válogatott támadó a 66. percben kapott lehetőséget, és bár helyzetig nem jutott, a védekezésben aktívan hozzátette a magáét.
A magyar csatár több párharcot is megnyert a levegőben, és két tisztázással segítette csapatát. A döntetlen azonban azt jelentette, hogy az AEK visszacsúszott a tabella harmadik helyére az Olympiakosz és a PAOK mögé.
Varga kedden lett hivatalosan az AEK játékosa, így ez volt az első mérkőzése új klubjában.
Fotó: AEK
