Eb-résztvevő lett a magyar futsalválogatott

A magyar férfi futsalválogatott 2–2-es döntetlent játszott Romániában, ezzel összesítésben megnyerte az Európa-bajnoki pótselejtezőt, és tíz év után ismét ott lesz a kontinensviadalon – 2026 januárjában Lettország, Litvánia és Szlovénia ad otthont a tornának.

A debreceni győzelem után Craiovában sem ijedt meg a magyar csapat, sőt, az első percekben Rábl János kapufája jelezte, hogy nem védekezni érkeztek a mieink. A románok első komoly próbálkozása viszont gólt hozott, majd a mérkőzés váratlanul félbeszakadt: szurkolói rendbontás miatt több mint fél órára leállt a játék, a magyar válogatott az öltözőbe vonult, a hatóságok pedig könnygázzal avatkoztak közbe.

A folytatásban sem tört meg a magyar lendület: Rábl újra kapufát lőtt, majd a csapatkapitány révén megszületett az egyenlítés. Bár a tízméteres kimaradt, a románok viszont értékesítették a sajátjukat, így újra vezettek. A második félidőben Fekete Márk is a kapufát találta el, Alasztics Marcell pedig bravúrokkal tartotta életben a reményt. Végül Büki Baltazár gólja pecsételte meg a sorsot – a döntetlen elég volt a kijutáshoz. A magyar futsalválogatott negyedszer lesz ott az Európa-bajnokságon.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt