Egész napos programokkal ünnepel a Szegedi Dóm Látogatóközpont

Március 21-én, szombaton különleges jubileumhoz érkezik a Szegedi Dóm Látogatóközpont: fennállásának 10. évfordulóját ünnepli. Az alkalomból egész napos, majd az esti órákban is folytatódó, látványos és tartalmas programokkal várják az érdeklődőket a Dóm téren és környékén.

Az esemény már délelőtt 10 órakor kezdetét veszi, és egészen éjfélig tart, így minden korosztály találhat kedvére való elfoglaltságot.

A nappali programok között kiemelt szerepet kapnak a vezetett séták és kulturális élmények. A nap ünnepélyes megnyitóval indul, amelyet a Pavane táncegyüttes látványos zászlóforgató műsora tesz még emlékezetesebbé.

A látogatók egész nap részt vehetnek toronylátogatáson, valamint egy hangulatos társasjáték kuckó is várja az érdeklődőket. Emellett több vezetett program is indul, például kupolakilátó túra, Aba-Novák séta, valamint a Klebelsberg-kiállítás és a Dömötör-torony szakértői bemutatása.

Az esti programok különleges hangulatot ígérnek. A nyitányt az Auria Tűzzsonglőr Csapat látványos bemutatója adja a Dóm téren.

Az éjszaka folyamán a látogatók részt vehetnek lámpafényes idegenvezetéseken, amelyek során egészen új perspektívából fedezhetik fel a Dömötör-tornyot, a kupolakilátót és a Szegedi Dóm szakrális tereit. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal zseblámpát, hogy még különlegesebb legyen az élmény.

A regisztrációhoz kötött programokra regisztrálni lehet a domlatogatokozpont@gmail.com email-címen, a 0620/385-50-61-es, vagy a 0620/220-72-27-es telefonszámon, valamint Facebook Messenger-üzenetben (Szegedi Dóm Látogatóközpont, www.facebook.com/szegedidomturizmus).