Elég korán eljön az óraállítás…

Idén hamarabb tekergetjük az órát, október végén egy éjszaka többet aludhatunk.

A tavaszi időszámítás március utolsó vasárnapján, míg a téli október utolsó vasárnapján kezdődik meg. Ez pedig azt jelenti, hogy idén az elmúlt évek legkorábbi átállása vár ránk. 2025-ben ugyanis október 26-ra virradó éjszaka kell majd visszaállítani az órákat.

Ez az esemény tavaj október 27-re, előtte pedig október 29-re, míg 2022-ben október 30-ra esett. Idén tehát még hamarabb lesz, hogy az időmérték szerinti napkelte és a napnyugta is egy-egy órával korábbra kerül át.

Továbbra is vitatott az óraátállítás hatása

Felmerült, hogy az Európai Unió területén eltörölnék az óraátállítást, de végül a téma nem élvezett prioritást – elvitte a cica meg a pandémia – és egyelőre nincs újra terítéken. Ellenzői szerint a legnagyobb probléma az, hogy megzavarja belső óránk működését, ezzel pedig komoly stresszt okoz szervezetünk számára. Akad azonban olyan kutatás is, mely azt mutatja, hogy az őszi óraátállítás jó hatással van ránk.

Ugyanakkor kering egy mondás arról, hogy amikor az óraátállítás előnyeit bizonygatták az öreg indiánnak, az így szólt: „Csak a fehér ember képes elhinni, hogyha a takarója egyik végéből levág egy darabot, amit aztán hozzávarr a másik végéhez, akkor hosszabb lesz a takarója.”

(Kép: Northfoto)